Facebook
OK
Kezdőlap > Rólunk > Történetünk

Történetünk

Az Oázis-ahol meghallgatnak Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálatot a Jézus Társasága

Magyarországi Rendtartománya alapította a Szociális Testvérek Társasága, Az Isteni Üdvözítőről

Nevezett Nővérek Társasága, a Segítő Nővérek Kongregációja, a Jézus Szíve Társasága és világi

szakemberek támogatásával. Csatlakozott a kezdeményezéshez a Nyolc Boldogság Katolikus

Közösség és a Magyar Pálos Rendtartomány.

Az összefogás célja az volt, hogy a sokrétű társadalmi problémák, pszichológiai szükségletek

közepette fiatalok és családok lelkipásztori támogatására új szervezeti forma jöjjön létre.

Hiszen mindinkább tapasztalható

  • az alapvető igény a meghallgatásra, elfogadásra, megértésre, szeretetre. Ennek betöltése krízisprevenciós hatású.
  • Európában jelenleg óriási a szellemi összezavarodottság és értékválság, mindent áthat a szekularizáció, ezért sokan keresik a kapcsolatot valamilyen spiritualitással és az Egyházzal.
  • Korunkban bizonytalan és nehéz folyamat érett személyiséggé válni, különösen azok számára, akik támogató család, élő közösségek nélkül élnek. 
  • A  kezelhetetlennek tűnő helyzetekben túl kevés az elérhető pszichológai segítő hely.
  • Alig fellelhető az ingyenes lelkigondozói ellátás.
  • Fontos számunkra, hogy a szerzetesközösségek összefogásával az Egyház így is elérhetővé váljon.
 
 
 Szolgálatunk valódi hiányt pótol. Több mint 2500 találkozásról számolhatunk be a mai napig. 


A hely, ahol fontos vagy

Budapest VIII., Mária utca 25.
Azonnali lelkisegélyhelyek
Kapcsolat
Szakmai háttér

Címünk:
Budapest VIII., Mária utca 25.

Nyitva tartás:

hétfő: 14:00-19:00
kedd: 14:00-19:00
szerda: 10:00-17:00
csütörtök: 14:00-19:00
péntek: 10:00-15:00

Copyright OAZIS 2013  |  All rights reserved
RSS LinkedIn Twitter Facebook