"Az Oázisra először egy műhelyfoglalkozás hirdetése kapcsán figyeltem fel, önismeretről szólt, a pszichodráma módszerével. A csoportos megosztások által nagyon sokat kaptam. Rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki úton van és teljességre vágyik, bár ez a szó akkor nem volt tudatos bennem. Később személyes beszélgetésre is elmentem az Oázisba. Szó szerint Oázis volt, másképp léptem ki a kapun minden alkalommal. A leghálásabb azért vagyok, hogy megélhettem az érzéseimet, kimondhattam, úgy ahogy vannak. Ezt sem a családban, sem más közösségben nem éltem meg. Vagy rögtön adtak is tanácsot vagy azt mondták, hogy hú, ez nehéz lehet. Valahogy nem tudott oldódni, az, ami bennem volt. Itt ítéletek, előítéletek, jó tanácsok, Bibliából való idézgetések puffogtatása nélkül tudtam kimondani, elfogadást megélni, és továbblendülni segítő szavak által és a legfőbb, hogy a saját ritmusomhoz, helyzethez igazodva. Egy gyászfoglalkozás is feloldott sok tévhitet, amiért különösen hálás vagyok. Beszéltünk a tévmondatokról, amit megkaptunk szerettünk halálakor és felfedezhettem, hogy ezek tényleg azok. Jó szándékkal mondták nekem is, de csak mélyítették a sebeket. A legtöbb Oázisos foglalkozás felszabadított, levegőt tudtam venni. Volt egy vissza-visszatérő mondat, ami szorított és akkor ajánlotta a segítőm a terápiát. Nagyon nagy kihívás volt, de tovább mentem. Egyszer azt mondta, hogy teljesebb életem lehet, és akkor megmosolyogtam, mert közhelynek tűnt, de az a két b betű a végén kíváncsivá tett, hogy mi a helyzet ha igaz és nem csak teljes életem lehet, hanem teljesebb, jobb, mint volt és van. A terápia egy keményebb edzés az Oázisos foglalkozásokhoz képest, de kellett az a meleg, szeretetteljes hely, ahonnan tovább tudtam lépni. Kicsit a régi nagycsaládot pótolják, ahol voltak még mély beszélgetések, közös ünnepek, meghittség, szoros kapcsolatok, ahol lehetett találni valakit, aki meghallgat és a meghallgatásban ott van Isten is. Nem tőle leválasztva kezelünk egy területet, ami sebes, hanem Vele együtt egy munkatársával, hittel, még ha épp akkor kevesebb van, de a vágy ott van Rá és a gyógyulásra. Amiért még hálásabb vagyok, hogy amikor foglalkozásra mentem és beszélgetésre, ez mind ingyen volt, mert akkor nem tudtam volna megengedni egy nagy költségű terápiát magamnak és mások adománya, hozzájárulása révén részt vehettem ezeken."