A zsiráffá válás művészete – Rochlitz Tibor az erőszakmentes kommunikációról
Fotó: Kissimon István

 

Mi indította arra, hogy foglalkozni kezdjen ezzel a módszerrel?
– Életem során gyakran megtapasztaltam, hogy különböző jóindulatú emberek (magamat is beleértve) képtelenek megérteni egymást.
A nehézségeken általában tanulással szeretnék felülkerekedni. Ezért kezdtem el kommunikációval foglalkozni. Marshall Rosenbergnek az erőszakmentes kommunikációról szóló könyvére Beöthy Tamás atya hívta fel a figyelmünket. Olyannyira megtetszett, hogy tanítani kezdtem a vezetőképzőn. Aztán egy súlyos vita kapcsán, amelyet nekem kellett mediálnom, rádöbbentem arra, hogy bár tanítom az erőszakmentes kommunikációt, a gyakorlatban még nem tudom alkalmazni. Ezért kerestem meg a két magyar akkreditált tréner egyikét. Jónai Éva Hava (sajnos már nincs köztünk) tanított éveken keresztül, és feleségemmel együtt „társtrénerei” lettünk. Számomra nagyon fontos kérdés, hogy amit csinálok – jelen esetben az EMK, illetve általánosabban fogalmazva a humanisztikus pszichológia –, hogyan egyeztethető össze a keresztény hittel. A válasz keresése volt az egyik oka annak, hogy lelkigondozást is tanultam.

Mi tulajdonképpen az EMK? Módszer? Elmélet? És hogyan lehet elsajátítani?
– Inkább szemléletmódnak nevezném. A jelenlétet és az értő figyelmet Carl Rogers terápiás módszernek tartotta (személyközpontú terápia). Tanítványa, Thomas Gordon a tanár-diák, illetve a szülő-gyerek viszonylatban találta alkalmazhatónak. Másik tanítványa, Rosenberg azt vallotta, hogy nem csupán terápiában és nem csak alá-fölérendelt viszonyokban alkalmazható, hanem általánosan, bárki által, bármilyen helyzetben. Módszerének az az alapja, hogy nem megváltoztatni, hanem megérteni törekszünk egymást. Megfigyelünk ítélkezés nélkül, és különválasztjuk a megfigyelést az arról alkotott véleményünktől. Az érzéseinkért nem okoljuk a másikat, hanem tudjuk, hogy saját szükségleteink a valódi okaik. Úgy kérünk, hogy a nemet is elfogadjuk válasznak. Az EMK-t használó fél elmondja a saját érzéseit és vágyait, és visszajelzi a másik érzéseit és vágyait is. Az a meggyőződése, hogy mindenki megtalálja a problémájára a saját megoldását, és megtalálják azt az utat is, amely mindkettőjüknek jó lesz.
Hagyományos kommunikációnkat jól szemlélteti Schulz von Thun kommunikációs modellje, amely szerint minden közlésnek négy tartalma van. Az első a tárgyi tartalom, az információ. A második azt árulja el, hogy aki beszél, mit gondol önmagáról. A harmadik, hogy mit gondol a másikról és a kapcsolatukról. A negyedik pedig műveltet.

Tudna egy példát hozni?
– Egy férj meccsnézés közben a feleségéhez intézett „Üres a poharam!” mondatának tárgyi tartalma az, hogy a pohár üres. Az önmegnyilvánulás nem egyértelmű, de például jelentheti azt, hogy a férjnek az adott szituációban természetes, hogy neki jogai vannak, és – ez már a kapcsolati tartalom – gondolhatja úgy, hogy a felesége dolga kiszolgálni őt. Végül kihallani a mondatból a felszólítást, amely arra ösztönzi a feleséget, hogy töltsön a pohárba.
A férj, ha az EMK-t alkalmazná, valami olyasmit mondana: „Szomjas vagyok, üres a poharam, és nagyon szeretném nézni a meccset. Megtennéd, hogy hozol nekem inni?”

Mi történik akkor, ha valaki erőszakmentesen állít valamit, de mi azt mégis erőszakos kommunikációnak véljük? Magyarul megsértődünk, pedig nem is bánt bennünket senki?
– Igen, a füleink is „négyfélék”. Mondok egy példát. Lehet, hogy valaki csak ennyit jegyez meg: „Szép idő van.” De a másik, akinek a „mit mond ez rólam” füle éles, értheti úgy: „Arra célzott, hogy nem kellett volna pulóvert vennem…” Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik a legártatlanabb mondatot is képesek bántásnak érteni. Persze velünk is előfordul, hogy félreértünk valamit.
Az EMK ezeknek a félreértéseknek a hatását úgy csökkenti, hogy a beszélő azt a tartalmat hangsúlyozza a mondanivalójából, kicsoda ő, mi van most vele. A visszajelzései pedig tanúskodnak arról, hogy megértette, milyen érzései és szükségletei vannak a beszélgetőtársának.
Erőszakos kommunikációban én tudom, mi a helyes, és megmondom a többieknek, hogy tegyék meg azt. Az EMK szerint mi, együtt keresünk közösen elfogadható megoldást.

Ez utóbbi nem illúzió?
– Nem, mert általában az emberek, ha az nem okoz nekik sérelmet, szívesen tesznek olyat, ami a másiknak jó. Adni jó.

Különböző bábok vannak itt Ön előtt. Mit szimbolizálnak ezek a figurák?
– A sakál az erőszakos kommunikációé. Sakál nyelven valamennyien perfektül beszélünk. A zsiráf (mivel neki van a legnagyobb szíve a szárazföldi emlősök közül) az erőszakmentes kommunikáció szimbóluma.  De nagyon fontos tudni, hogy a sakálnak is van szíve. Csak ő a szükségleteit tragikus módon fejezi ki. Azért tragikus ez a kifejezésmód, mert éppen az ellenkezőjét éri el annak, mint amit szeretne. Mi történik például, amikor valaki ezt mondja (üvölti) sakálul: „Te soha nem segítesz nekem, ezt nem lehet elviselni, nem lehet veled élni!”? Nem valószínű, hogy a másik megértően válaszol, és a jövőben többet fog segíteni. Könnyebben elképzelhető, hogy szintén sakál nyelven húsz évre visszamenőleg elsorolja, hogy hányszor segített, és kikéri magának a hangnemet. A sakál, amikor kifejezi a szükségleteit, olyan nyelvet használ, amely akadályozza azt, hogy megkapja, amire szüksége van. És ebbe a csapdába rendszeresen belesétál.

A fenti jelenetben mit válaszol egy zsiráf?
– Igyekszik jelen lenni a másik számára, hogy az üvöltésből kihallja az érzéseket és a szükségleteket. Válaszolhat, mondjuk, így: „Nagyon nehéz napod volt, és jó lett volna, ha melletted vagyok?” A sakál egy darabig még biztos, hogy dühös lesz és vagdalkozik. De nincs az a sakál, aki ne csillapodna le, ha megértik az érzéseit és a szükségleteit.
Nagyon fontos az is, hogy adott esetben a zsiráf is elmondja, mit gondol és érez. Az EMK nem azt jelenti, hogy a zsiráf feladja a saját szükségleteit. A zsiráf nem áldozat.

AZ EMK SZERINTI HOZZÁÁLLÁS RÉSZE AZ IS, HOGY NINCS „HIBÁS”. SENKI NEM HIBÁZTAT SENKIT. AZ ÁLTALÁNOS FELFOGÁS SZERINT, HA KONFLIKTUS VAN, AKKOR VALAKINEK HIBÁSNAK KELL LENNIE. PEDIG, HA JOBBAN MEGVIZSGÁLUNK EGY-EGY HELYZETET, MINDIG KIDERÜL, HOGY A MAGA SZEMPONTJÁBÓL MINDENKINEK IGAZA VAN.

Ezért ne hibást keressünk, hanem arra törekedjünk, hogy megértsük a másikat.

Mit tanulhat az ember egy EMK-tréningen?
– Elméletet és gyakorlatot egyaránt. Az EMK mind a négy lépésével nehézségeink vannak. A megfigyeléseinkbe ítéleteket keverünk. Rosenberg egyik példája szerint, amikor látjuk, hogy a barátunk ötezer forintot ad egy koldusnak, megjegyezzük: „Túl bőkezű vagy.” Tehát megfigyeltünk valamit, és rögtön ítélkeztünk is. Az érzéseinket és a szükségleteinket nem igazán szoktuk ismerni, és az érzéseinkért másokat okolunk. Pedig ha kis távolságot tartva ránézünk a csalódottságunkra vagy a dühünkre, megláthatjuk, milyen szükségletünk áll a hátterében. Ezt is fontos megtanulni. A szükségleteinket félve merjük kifejezni. Főként mi, keresztények, tartunk attól, hogy ha így teszünk, önzőnek gondolnak majd bennünket. Nem mindegy az sem, kitől várjuk a szükségleteink kielégítését. Ha valaki rájön, hogy neki sok elismerésre van szüksége, akkor ne a családjától várja, hogy naponta tíz percen át hozsannázzon neki. Célszerűbb, ha keres egy olyan tevékenységet, amelyben sikerélményei lesznek. A kéréseink sajnos valójában sokszor parancsok, és szem elől tévesztjük azt, hogy olyan megoldást keressünk együtt, amely mindenkinek jó.
Feszültségforrás az is, ha elvárjuk másoktól, hogy úgy viselkedjenek, ahogy azt helyesnek tartjuk. Ilyenkor a mi gondolkodásunkban van a hiba. A világ nem a mi értékeink szerint működik. Amíg nem ismerjük fel, hogy tévúton járunk, addig dühösek és csalódottak leszünk.

Mondhatjuk, hogy amikor sakálként reagálunk, akkor valami nagyon fáj nekünk?
– Igen. Vannak „nyomógombjaink” is, amelyeket ha bárki, bármilyen szándékkal megérint, mindig fájdalommal, rendszerint támadva vagy sértődötten reagálunk. (Ilyen például, ha gyerek­ként megbélyegeztek bennünket valamivel, és az ma is sajog bennünk.) Jó tudni ezekről a sebeinkről. És arról, hogy ezek határozzák meg az első indulatainkat, amikor a másik „beletrafál”. Ne őt hibáztassuk ezért, nem bántani akart. Ismerjük fel, hogy ezzel a múltbéli fájdalommal még dolgunk van.

FONTOS AZ IS, HOGY MAGUNKAT SE HIBÁZTASSUK. SZERESD ÖNMAGADAT IS, MINT A FELEBARÁTODAT! TAPASZTALOM A TRÉNINGEKEN, MILYEN NEHÉZ EMPÁTIÁVAL KÖZELÍTENI MAGUNKHOZ. HIBÁZTATJUK, ELÍTÉLJÜK, ESETLEG SAJNÁLJUK IS MAGUNKAT. DE NEM TUDUNK ELFOGADÓ SZERETETTEL TEKINTENI MAGUNKRA, NEM VAGYUNK KÉPESEK ISTEN AJÁNDÉKAKÉNT MEGÉLNI AZT, AMILYENEK VAGYUNK.

Pedig itt kezdődik az önszeretet. Az nem használ, ha elítéljük magunkat. Isten is szerető megértéssel néz ránk. Nézzük magunkat az ő szemével!

Ha megtanuljuk a zsiráfnyelvet, akkor már nem is lehetünk dühösek?
– Dehogynem. A kérdés csak az, hogy mit kezdünk a dühünkkel. Rádöbbenhetünk általa arra, hogy nem sikerült jelen lennünk az adott helyzetben sem a magunk, sem a másik számára. Ráébredhetünk arra is, hogy valami még mindig nem stimmel a gondolkodásunkban, és ezen érdemes lesz eltöprengenünk. Ha eluralkodik rajtunk a fájdalmunk, kifejezhetjük azt is. Ez a zsiráfsikoly. Az EMK-ban nincsenek játszmák. Ha a másik játszmázik is, mi a szívünk szerint cselekszünk. Még az is lehet, hogy szükségletét felismerve szeretetből elmegyünk vele kétszer olyan messzire, amennyire ő akarta. De a zsiráfot semmire sem lehet kényszeríteni.

Megfigyeltem, hogy minél jobban félünk a konfliktustól, annál jobban elmérgesedik egy helyzet. Miért nem merjük felvállalni a vitás helyzeteket?
– Sajnos nem tanultunk meg konfliktust kezelni. És mert konfrontálódni nem akarunk, nyerni viszont igen, ahelyett, hogy megbeszélnénk a másik féllel, melyikünknek mi fontos, inkább csapatot gyűjtünk magunk köré, és megtárgyaljuk a barátainkkal, hogy a másik milyen hülye. Ez már önmagában nyereség, és így többen leszünk egy ellen. Sajnos a konfliktuskezelés tudománya szerint ezzel a lépéssel a konfliktus olyannyira elmélyül, hogy a két fél között már mediátorra lenne szükség. Persze jó esélyünk van rá, hogy a másik is csapatot gyűjt maga köré, és a konfliktus megosztja a környezetünket.

Ha már benne vagyunk a konfliktusban, mire figyeljünk oda, ha zsiráfnyelven szeretnénk megoldást találni?
– Ha képesek vagyunk meghallgatni a másikat ahelyett, hogy morális ítéleteinket rázúdítanánk, azzal sok mindent elérhetünk. Tartsuk szem előtt, hogy egyszerre csak egy dologgal és egy személlyel foglalkozzunk. Nem lehet egyszerre több problémát megoldani; és a beszélgetés egy szakaszában vagy az egyik felet érti meg a másik, vagy fordítva.
Sokat segíthet, ha távolságot tudunk tartani az adott nehéz helyzettől, például képesek vagyunk kilépni a vitázó szerepéből, és ránézni a jelenetre egy kicsit messzebbről. A vita folytatása helyett akár beszélhetünk egymással arról is, hogy mit látunk így.
Az is megesik, hogy már egyikünk sem tud a másikra figyelni, mert mindkét fél annyira dühös. Ilyenkor érdemes abbahagyni a vitát, és akkor beszélgetni a témáról újra, amikor megnyugodtunk, és képesek vagyunk a másikra figyelni. Mindennek megvan a maga ideje.
Fontos megértenünk, hogy amikor a mindenkinek jó megoldást keressük, gyakorta olyan végeredmény születik, amelyre eredetileg senki sem gondolt, mégis mindenkinek megfelel. Persze ehhez szükséges, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen az elképzeléseinkhez…